A Luca-búza magja áldozatra adja magát, hiszen élet csak áldozattal születik. A téli napforduló idején a búzacsíráztatás az alvó természet, a téli álmába merült anyaföld ébresztését, termőre igézését szolgálja. A búzafű közepébe aztán méhviasz gyertyát tettek és világoskék szalaggal átkötötték. Így került a Luca-búza a család karácsonyi asztalára, ami olyan volt, mint egy oltár.

A gyertya Jézus fénye, szeretete, a gyertya elfogyó teste Jézus áldozatát, bele az Ő lelkét jelenti. A világoskék szalag Szűz Mária ölelését, lelki tisztaságát jelenti. Ahogy növekszik a búza, úgy nő lelkünkben is a reménység, hogy meg fog születni Jézus, a Fény. Jézus születése így illeszkedik a téli napfordulat ősi ünnepéhez, hiszen eddig a nappalok rövidültek, az éjszakák hosszabbodtak, mostantól pedig ez megfordul, minden nappal egy tyúklépésnyivel hosszabb lesz az éjszaka rovására. Luca napján kezdték el készíteni a férfiak a lucaszéket, s karácsonyig kellett befejezni. Minden darabját másféle fából kellett kifaragni, s szöget nem volt szabad beleverni, sem enyvvel összeragasztani.

A templomban az éjféli mise alkalmával a székre állva megláthatta az ember a pap szoknyája után kapkodó ördögöt, a falu boszorkányát. A lucaszék készítésével az ember lelke rendeződött, s a lelkében rendezett ember megláthatta a készületlen, szórt, rontó másik embert. Az adventi időszak hosszú sötét óráiban, amikor az esztendő legsötétebb napjait éljük, többször vagyunk rosszkedvűek, lelkünkben olyan gondolatok születhetnek, amivel másokat megbántanánk. Ilyenkor nemcsak a férfiaknak, hanem a lányoknak, asszonyoknak is szükségük van lelkük rendezésére, hogy majd szívükbe fogadhassák a megszülető Jézust. Az asszonyok ezt hímzéssel, szövéssel, fonással érték el ebben a csendes, várakozó, reménykedő időszakban. Ekkor készült például az abrosz a karácsonyi asztalra. A mai felgyorsult élettel egyre kevesebb idő jut az asszonyoknak kézimunkázásra, pedig ez is fontos ahhoz, hogy lelkünk rendben legyen, s otthonunknak is “lelke” legyen.