Versengés a pünkösdi királyságért
A torbágyi iskola udvarán május 9-én délután régi hagyományt elevenített fel az Aranyalma Egyesület. Az 1.a osztályos lányok pünkösdi királyné-járással nyitották meg a délutánt, melyet Dobróka Angéla tanítónő tanított be. A régiségben a legények pünkösd napján mérték össze erejüket és tudásukat, hogy közülük a legjobbat, legrátermettebbet kiválasszák, ő legyen a pünkösdi király. Ennek szellemében az iskola udvarán közel 40 fiú mérkőzött meg egymással.
A feladatokat Tóth Tihamér a Vértes Egyesület (www.vertesegyesulet.hu) tagja állította össze. A próbatétel előtt izgalmas fegyver- és öltözetbemutatót tartott, több fiúra nehéz páncél, sisak került, és igazi kardot, lándzsát is a kezükbe foghattak. A királyválasztás a délelőtti reneszánsz naphoz is kapcsolódott, lovagi torna keretében mérettettek meg a jelentkezők. A legényeknek 7 próbát kellett kiállniuk. Minden versengőnek számot kellett adnia történelmi tájékozottságáról: a magyar reneszánsz uralkodóról, Mátyás királyról és seregéről 10 kérdésre kellett válaszolnia. Az igazán nehéz és furfangos feladatot sokan jól oldották meg.
Tihamér kellékei nagyon igényesek és aprólékosan kidolgozottak, így a kopjatörés helyszíne is régi lovagkori hangulatot idézett meg, és nagyon látványos volt a bajnokok küzdelme. Erejüket leginkább a kardkitartásban mutathatták meg a fiúk, ahol eredeti régi fegyvereket kellett magasba tartaniuk. A kardforgatásnál nehéz bőrsisakot nyomtak a fejükbe és tíz feléjük repülő terménnyel töltött zoknit kellett karddal vagy pajzzsal hárítani. Utána az íjászat következett, ahol céltáblára lőttek. Érdekes, hogy az íjászkodás versenyen kívül sokkal jobban ment.
A várostromhoz Tihamér felépített egy kis várat, ahonnan a török figurákat kellett lehajítani célba dobással, utalva Mátyás törökellenes harcaira. A lószerszámozás feladatban az volt a kérdés, hogy ki hány darab patkót bír el egy hosszú rúdon. Köszönet az aranyalmás férfiaknak, Kecskés Lászlónak és Nagy Bélának, hogy a próbák helyszínén segítették a királyjelölteket. A próbákon minden bajnok tisztességgel helytállt, emberséggel küzdött. A Pünkösdi Király címet Fentős Bence 4.b osztályos legény nyerte el, miután ügyességben, erőben és okosságban a legjobbnak találtatott. Őt a kis pünkösdi királyné koronázta meg virágkoszorúval, és jutalmul egy veretes bőr övet és kardot kapott. A koronázási rítus végén a kis királynét végigvezették a magasba tartott, összekulcsolt kezeken, a növények szárba szökkenését, a természetben ilyenkor májusban meghatározó növekedést, felemelkedést jelképezve. A fiúk versengése alatt a lányok gyöngyös pártát készíthettek, virágokból koszorút kötöttek és Tankó Anna nénivel (aki csángó népművész és az aranyalmás rendezvények állandó vendége) csuhé pipacsot és szárított virágokkal díszített könyvjelzőt ragasztottak. Sok anyuka segíkezett az egyesületi tagokon kívül is a kislányoknak a kézműves foglalkozásokon, köszönet érte.
{joomplucat:19 limit=5|columns=5|ordering=random}
A kisebb gyerekeket Néder Norbi körhintája várta, amit külön köszönünk neki és az üzemeltetőknek. Estére már csak a legkitartóbbak maradtak a fárasztó nap után, de a ligetes rétecskén az élő zenés moldvai táncház nagyon jó hangulatúra sikerült. Az iskolában a rendezvény alatt büfé működött, ahol a szülői munkaközösség és az iskola jóvoltából zsíros kenyeret, teát, szódavizet és kekszet kaptak a gyerekek. A büfében Bánka Móni az SZMK biai alelnöke állt helyt, köszönjük neki és a kenyérkenésben résztvevő anyukáknak, valamint László Ferencnének a teafőzést és a konyhai segítséget. A műsor hangosításában Zelenka Péter gondnok volt a segítségünk, köszönjük.
Az Aranyalma Egyesület külön megköszöni Gyarmatiné Tóth Magda igazgatóhelyettes asszonynak, hogy a rendezvény alatt mindenben a segítségünkre volt, Szakadátiné Gueth Zsuzsának a színvonalas műsorvezetést és az ötleteket. Egy már-már elfeledett hagyományt nehéz visszaállítani, úgy, hogy az eredeti szerepét betöltse. A királyválasztás délutánján a torbágyi iskolaudvar ligetes részén, ahol a próbák zajlottak, a legények és leányok megértették a rítus üzenetét, fegyelmezetten és tisztességesen versengtek, hogy eldöntsék, ki közülük a legjobb. Kívánjuk, hogy újdonsült pünkösdi királyunk a feladatát ugyanolyan komolyan vegye, mint a próbákat és példamutatásával elöl járjon a következő esztendőben, amikor reményeink szerint hasonlóan színvonalas körülmények között megválaszthatjuk utódját.
Kőrösi Katalin alelnök, Aranyalma Magyar Műveltség Egyesület