Események
2013. június 2. Úrnapja
2013. június 2-án, Úrnapján a torbágyi templomban szokásos virágszőnyeg elkészítésében és az oltárok feldíszítésében segédkeztünk.
Pünkösd 2013
Egyesületünk a Biatorbágyi Általános Iskola torbágyi épületének tanulóival és a Czuczor Gergely Tagiskolával közösen pünkösdi király választást tartott május 14-én délután az iskolában.
A rendezvény elején az általános iskolások 2. osztályosai és a Czuczor Gergely Tagiskola elsősei pünkösdi királyné járást és pünkösdi népi játékokat adtak elő.
A fiúk vetélkedőn mérhették össze ügyességüket és eszességüket. Több próbát kellett kiállniok: volt kardkitartás, íjászat, farkasszem-nézés, magyar birkózás, célba dobás és egy feladatsort is meg kellett oldaniuk, amely a pünkösdről való tudásukat mérte föl. A pünkösdi király címet a 4.a osztályos Balázs-Hegedűs Áron nyerte el.
A lányok a hagyományokhoz híven kézműveskedhettek: virágkoszorút kötöttek és gyöngyöt fűztek.
Majális
Egyesületünk a biatorbágyi majálison kézműves foglalkozást tartott, ahol selyemképeket készítettünk. Előre megviaszoltunk egy nagy Mária-képet is, amelyet közösen festettünk ki a gyerekekkel.